|
A politikus arca
Magyarországon ma nem könnyű elhinnünk, hogy
vezető politikusainknak emberi arcuk is van. Az
egymásnak feszülő jobb- és baloldali vezetők megjelenései
a médiában és a fotókon azt az érzést keltik
bennünk, hogy kérlelhetetlen ellenfelekről,
néha ellenségekről van szó. Nagyon nehéz megérteni,
miért támogatják ezt a látszatot azok, akik bár különböző színekben
politizálnak, mégis időnként együtt ebédelnek, nyaralnak, sőt néha barátkoznak
is. Ez azonban mégsem jelenik meg a sajtófotókon, talán mert a
média is az ellentétek kiélezésében érdekelt. Ha megnézzük a miniszterelnökünk
hivatalos fotósa által készített képeket, melyek a
Miniszterelnöki Hivatal honlapján láthatók (www.miniszterelnok.hu),
lehetetlen felfedezni az embert a politikusi pózok mögött. Hogy ez a
megbízást közbeszerzési eljárásban legolcsóbb ajánlattal nyert fotós
kreativitásának hiánya vagy a politikusok elzárkózása miatt van-e, azt
nem tudom. Az unalmas, jellegtelen politikusportrék így szürkeséget, kérlelhetetlenséget,
a beleérző képesség hiányát, néha gonoszságot sugallnak.
Szinte biztos vagyok benne, hogy az ilyen portrékat lehetne egészen
máshogy is fényképezni. Emberi módon, érdekesen, éppen úgy, ahogy ezt
David Hume Kennerly teszi már több mint negyven éve. Igaz, nem közbeszerzési
eljárásban jelölték ki, hanem tudása alapján választotta Ford
elnök a huszonéves, de akkor már Pulitzer-díjas fotóst. Lehet persze, hogy
így kicsit több állami pénzbe került.
Decemberi lapszámunkban ezen kívül megcsodálhatjuk egy amerikai
tudós hópelyhekről készült gyönyörű fotóit, és rengeteg tanácsot adunk
a karácsonyi fényképezőgép-vásárláshoz azoknak, akik ezzel lepik majd
meg szeretteiket.
Nem is tudnék jobbat kívánni Önöknek karácsonyra, mint barátságos
politikusportrékat, sok szép hópelyhet és kiváló, mindentudó fényképezőgépeket!
Minden olvasónknak békés karácsonyt és nagyon boldog új évet
kívánunk!
Varga Miklós
www.fotomagazin.hu
 Varga Miklós |
 Dékán István |
|