Fotómagazin.hu

Az integrál összevonja szemöldökét

Amikor a nyolcvanas évek elején dolgozni kezdtem a sajtónál, még nagyon körülményesen vállhatott valaki főállású újságíróvá vagy szerkesztővé. A státusz és az Újságíró Szövetségi tagság (újságíró igazolvány) elnyerésének feltétele az akkor még két éves újságíró iskola elvégzése volt. Erre felsőfokú végzettség birtokában és két éves szerkesztőségben eltöltött gyakornoki idő után lehetett jelentkezni. Ezt a kemény előszűrést nem szerettük túlságosan. Tény azonban, hogy ez hozta magával az akkori nyomtatott sajtó tagadhatatlanul magas színvonalát és komoly társadalmi rangját.
Munkánkat néhány bizottság is árgus szemmel ellenőrizte. Ha valaki nem figyelt oda kellően az újságkészítés fontos szabályaira, az könnyen a MÚOSZ Etikai Bizottsága előtt találhatta magát. A szankciók pedig kemények voltak. Megtörténhetett akár a Szövetségből való kizárás (az újságíró állásának elvesztése) is. Az említett szövetség és az Etikai Bizottság ma is működik, de a szankcióknak már nincs valódi súlyuk.
A szabad világ jelentős lazulást hozott a sajtó működésébe. Gyakorlatilag bárki írhat, szerkeszthet, sőt kiadhat újságot. Ehhez nem szükséges semmiféle szövetségi tagság, vagy előképzettség, és minimális a hivatalos kontroll. A kiadványok tartalmi színvonala ettől némileg egyenetlen lett, és gyakran szóba sem kerülnek etikai meggondolások.

Az újság szerkesztőségi cikkeinek a szerző vagy a szerkesztőség független véleményét kell tükröznie. Ezért például alapvető etikai vétségnek számít, ha egy újság szerkesztőségi cikként olyan írást (azaz véleményt) jelentet meg, amiért valaki fizet. A reklámokról látszani kell, hogy hirdetések. A fizetett PR-cikkek végére a szerző szignója helyett az -x- jelet kell elhelyezni. Általános szokás az ilyen cikkeket keretbe foglalva közölni. Ez a "kiszerelés" jelzi, hogy a lapot Önöknek készítik és nem a hirdetőknek.
Mindezek számomra nyilvánvalóak. Ezért nem kis meglepetésként ért 2001-ben, újságunk indulásakor néhány beszélgetés, melyet potenciális hirdetőinkkel folytattam. Többen is azt mondták, hogy nem akarnak hirdetést, hanem írjunk méltató cikkeket a termékeikről, és ezért fognak fizetni. - Nem tehetem, hiszen ez etikátlan lenne - válaszoltam. Értetlenül néztek rám. - Nem értem, - mondták - hiszen ennél meg annál az újságnál így szoktuk -. Erre meg én néztem értetlenül. Ezeket a kéréseket elhárítottuk, és később sem engedtünk az ilyen irányú nyomásnak. Nagyjából egy év kellett ahhoz, hogy az említett gyakorlathoz szokott cégek elfogadják elveinket. Egy ideig még néhányan szóvá tették a nekik nem tetsző dolgokat, de aztán hatástalanság okán szerencsére minimálisra csökkent az ilyen nyomásgyakorlás.

Az Önök meggyőzése még ennél is nehezebb. A sajtóba vetett bizalom nem túl erős. Ezért sokan a dicsérő kitételekre kihegyezett figyelemmel olvassák lapunkat is. Könnyen megkaphatjuk a "lefekvés" vádját, ha nem elég objektív az írás. Munkatársaimat, különösen a géptesztek vonatkozásában, állandóan figyelmeztetem a kritikus hangvétel szükségességére. Természetesen időnként egyes eszközökön nem sok fogást lehet találni, mert saját kategóriájukhoz viszonyítva kimondottan jók. Ilyen is van.

Szigorú kamerateszt rendszert dolgoztunk ki munkánk egységesítésére és a szubjektivitás elkerülésére. Ebben mérőábrák, elemzőprogramok, és pontosan rögzített eljárások is szerepelnek. Lehet, hogy a tesztcikkben a kromatikus aberrációval kapcsolatban csak annyi áll, hogy "közepes, kissé látszik nyomtatásban is". Ez az értékelés azonban egy olyan számnak a megfelelője, amit a tesztprogram a

integrál alapján számolt ki. Az integrál pedig kérlelhetetlen szigorúsággal szemléli a világot. Még a szemöldökét is összevonja.
Tesztelési módszerünket következő lapszámunkban részletes cikkben ismertetjük.

Dékán István