reprezentatív kivitelû, színes havilap.
Megjelenik 2002 évben 10 alkalommal, ára 645 Ft.
| Az áprilisi szám
tartalma: Mindenféle A CeBIT-en jártunk Galéria Fotográfia Séta az objektív körül Kézi fénymérés Tippek, trükkök Színmeghatározás Retusálás klónozóval Digitális kép Szennelés 3. Képformátumok 1. Hardver Nyomtatási lehetõségek Fényképezõgépek Nikon CoolPix 885 HP Photosmart 715 Kodak DC5000 Canon EOS D60 Eszközök Umax 270 filmszkenner Összehasonlítás Minolta, Sony, Tükörreflexes gépek Szoftver IrfanView Internet Külföldi fotógaléria oldalak Kislexikon Adok-veszek |
 Varga Miklós |
 Dékán István |
Pixelek
háborúja
Sokan úgy gondolják, hogy a digitális fényképezés során a képminõség egyenes arányban áll a képet alkotó képpontok, pixelek számával. Az érdeklõdõk általában elõször arra kíváncsiak, hogy hány pixeles képet ad a fényképezõgép. Számos fotómasina kipróbálása, tesztelése után nyugodtan állíthatom, hogy nem ilyen egyszerû a kérdés. A fõ buktató a fizikailag beolvasott képpontok és a letöltött képet alkotó pixelek száma közötti különbségben rejlik. A gyártók minden fényképezõgéphez megadnak egy adatot, amire azt mondják, hogy ez a maximális fizikai felbontás. Ez azt a hatást kelti, hogy a CCD vagy a CMOS érzékelõ ennyi elkülönülõ cellát használ az objektív által kirajzolt kép rögzítéséhez. Ez azonban egyáltalán nem biztos. Még semmilyen szaklap vagy tesztelõ nem vizsgálta meg a kérdést olyan alaposan, hogy szétszedett volna egy digitális fényképezõgépet, és mikroszkóp alatt megszámolta volna a képérzékelõ celláit. (Most eleve kihagyom az okfejtésbõl azt a tényt, hogy a ma forgalomban lévõ gépek legnagyobb részénél az érzékelõk a színek szempontjából mozaikos elrendezésûek, ezért négy fizikai érzékelõ adataiból lehet egy teljes színû képpontot összehozni.) Tehát a ténylegesen érzékelt képpontokról nincs valódi adatunk. Kizárólag a fényképezõgépbõl letöltött kép pixelszámát tudjuk ellenõrizni. Ezt a képet a ténylegesen beolvasott adatmennyiségbõl a gépekben lévõ szoftverek hozzák létre. A képek pixelszáma és minõsége legalább annyira függ a szoftverektõl, mint a képérzékelõ lapkáktól. Tehát a képminõség javításáért folyó (piaci) verseny részben a pixelek, részben pedig az algoritmusok háborúja.
A képfelbontás elsõdlegességének hiedelme a marketing lélektanára vezethetõ vissza. A reklámszakemberek jól tudják, hogy az átlagfogyasztó nem fárasztja magát bonyolult mûszaki összefüggések értelmezésével. Azt szereti, ha egyszerûen és könnyen követhetõen megmondják neki, hogy mi a jobb. Ezért az a jó reklámfogás, ha egy bizonyos adatot kiemelünk, és elhitetjük róla, hogy elsõdleges fontosságú. Ezután már csak a megapixelekre kell hivatkozni a reklámokban.
Senkinek nem tanácsolom, hogy kizárólag a pixelszámok alapján döntse el, melyik digitális fényképezõgépet vásárolja meg. Láttam már nagy pixelszámú elmosódott, rossz minõségû képet és kisebb pixelszámú éles, tiszta színû, meggyõzõen kellemes hatású felvételt is. Szerencsére a képet számítógépünkbe töltve nemcsak a pixelszámot, hanem a látványt is ellenõrizni tudjuk. Jó monitort feltételezve, 1:1 méretre felnagyítva vagy egy megfelelõ méretû digitális fotókópiát készíttetve el lehet dönteni, hogy megfelelõnek tartjuk-e a képet. Véleményem szerint a mûszaki adatok helyett a vizuális megítélésnek, a ténylegesen látható minõségnek kell az elsõ helyen szerepelnie.
Dékán István Sokan úgy gondolják, hogy a digitális fényképezés során a képminõség egyenes arányban áll a képet alkotó képpontok, pixelek számával. Az érdeklõdõk általában elõször arra kíváncsiak, hogy hány pixeles képet ad a fényképezõgép. Számos fotómasina kipróbálása, tesztelése után nyugodtan állíthatom, hogy nem ilyen egyszerû a kérdés. A fõ buktató a fizikailag beolvasott képpontok és a letöltött képet alkotó pixelek száma közötti különbségben rejlik. A gyártók minden fényképezõgéphez megadnak egy adatot, amire azt mondják, hogy ez a maximális fizikai felbontás. Ez azt a hatást kelti, hogy a CCD vagy a CMOS érzékelõ ennyi elkülönülõ cellát használ az objektív által kirajzolt kép rögzítéséhez. Ez azonban egyáltalán nem biztos. Még semmilyen szaklap vagy tesztelõ nem vizsgálta meg a kérdést olyan alaposan, hogy szétszedett volna egy digitális fényképezõgépet, és mikroszkóp alatt megszámolta volna a képérzékelõ celláit. (Most eleve kihagyom az okfejtésbõl azt a tényt, hogy a ma forgalomban lévõ gépek legnagyobb részénél az érzékelõk a színek szempontjából mozaikos elrendezésûek, ezért négy fizikai érzékelõ adataiból lehet egy teljes színû képpontot összehozni.) Tehát a ténylegesen érzékelt képpontokról nincs valódi adatunk. Kizárólag a fényképezõgépbõl letöltött kép pixelszámát tudjuk ellenõrizni. Ezt a képet a ténylegesen beolvasott adatmennyiségbõl a gépekben lévõ szoftverek hozzák létre. A képek pixelszáma és minõsége legalább annyira függ a szoftverektõl, mint a képérzékelõ lapkáktól. Tehát a képminõség javításáért folyó (piaci) verseny részben a pixelek, részben pedig az algoritmusok háborúja.
A képfelbontás elsõdlegességének hiedelme a marketing lélektanára vezethetõ vissza. A reklámszakemberek jól tudják, hogy az átlagfogyasztó nem fárasztja magát bonyolult mûszaki összefüggések értelmezésével. Azt szereti, ha egyszerûen és könnyen követhetõen megmondják neki, hogy mi a jobb. Ezért az a jó reklámfogás, ha egy bizonyos adatot kiemelünk, és elhitetjük róla, hogy elsõdleges fontosságú. Ezután már csak a megapixelekre kell hivatkozni a reklámokban.
Senkinek nem tanácsolom, hogy kizárólag a pixelszámok alapján döntse el, melyik digitális fényképezõgépet vásárolja meg. Láttam már nagy pixelszámú elmosódott, rossz minõségû képet és kisebb pixelszámú éles, tiszta színû, meggyõzõen kellemes hatású felvételt is. Szerencsére a képet számítógépünkbe töltve nemcsak a pixelszámot, hanem a látványt is ellenõrizni tudjuk. Jó monitort feltételezve, 1:1 méretre felnagyítva vagy egy megfelelõ méretû digitális fotókópiát készíttetve el lehet dönteni, hogy megfelelõnek tartjuk-e a képet. Véleményem szerint a mûszaki adatok helyett a vizuális megítélésnek, a ténylegesen látható minõségnek kell az elsõ helyen szerepelnie.
