A fotográfia története
Előzmények, egyetemes fejlődés, jeles magyarok

Írta: Kolta Magdolna és Tőry Klára
Fotótechnikáról már sok könyv megjelent. Látni azonban ezek kevéssé tanítanak.
A fényképek megítéléséhez, értelmezéséhez, és így kreatív megalkotásukhoz is jelentősen hozzájárul, ha tudjuk, miként fotografáltak jeles elődeink. A fotómuvészet történetének ismerete az általános fotográfiai műveltségnek is alapvető része. Arról már talán nem is szükséges külön szólni, hogy a régi képek milyen sajátos bájjal, művészi erôvel, különös hangulattal ajándékoznak meg bennünket.

Dékán István



A kötet megjelenésének, a fotótörténet megismerésének lehetősége különös hangsúlyt kaphat most, amikor az elektronika forradalmi változást hozott a képalkotásban, a klasszikus fotográfia sokak számára már valóban történelem. A fényképezéssel foglalkozók jelentős része talán soha nem járt fotólaborban. Ennél sokkal lényegesebb azonban a képi tartalom értelmezése, a vizuális nyelv ismerete. A hazai oktatás több évtizedes lemaradása korábban is hátrányosan érintette a fotográfiát, akkor, amikor a mozgókép felsőfokú oktatása világszínvonalú lehetett. Erre az elmaradottságra érkezett meg korunk egyre bővülő képáradata. A viharos fejlődés miatt különösen fontos ez a kiadvány, mert nagy segítséget nyújthat azoknak az érdeklődőknek, akik alkotó módon, az egyéniségüknek megfelelő fotografálás irányába szeretnének haladni.

Szamódy Zsolt
a Magyar Fotómuvészek Szövetségének elnöke



A könyv adatai: 17x24 cm, 288 oldal, kemény borító.


TARTALOMJEGYZÉK


Részletek a könyvből PDF formátumban

11-13 oldal
49-56 oldal
193-194 oldal
202-203 oldal
231-232 oldal
241-246 oldal
269-278 oldal

Bolti ár: 4500 forint, kiadói ár: 3500 forint.

Kapható a könyvesboltokban 4500 forintért, és az Inrpress Magazin üzletében kedvezményes kiadói áron
(Budapest, 1053. Kecskeméti u. 5.)

Megrendelhető a (1) 235-1072 telefonszámon
3500 forintért, postaköltséggel.